Gnosztikus elvek
Most el kell elmélyítenünk néhányat ezen ELVEK közül, amelyek a minden idők Gnózisát jellemezték.
Aki soha sem ásta magát mélyen az örök Gnózis alap tantételeinek tanulmányozásába, az könnyen eshet abba a kísértésbe, hogy egy elhamarkodott elképzelést alkosson arról, ami ezzel a feltáró tudással jár, és, következésképpen, kevéssé objektívet és valósat.
A gnoszticizmust azzal vádolják, például, hogy egy testi és érzéki doktrína volna, azonban, akik így jártak el, figyelmen kívül hagyták a gnosztikus posztulátumokat az ember jelenlegi állapotáról a teremtésben. Kétségtelen, hogy az emberiség a századok múlásával degenerálódott és, hogy ezt bizonyítsuk, elegendő a fekete történelem sötét lapjaira néznünk, és észre fogjuk venni, hogy ahelyett, hogy jobbá váltunk volna, rosszabbak lettünk, minden szempontból.
A gnoszticizmus soha nem fogadta el, és nem fogja elfogadni a lélek megmentésének csupán egy egyszerű hittétel általi gondolatát, mert ez annak az elfogadását jelenti, hogy az idő evolutiv mechanikája végül mindannyiunkat a tökéletességre fog vezetni. Ami, így fölöslegessé tenné mindazon a mártírok, hírvivők, megvilágosodottak, vagy próféták által elviselt szenvedést, azon igyekezetükben, hogy megmutassák az embernek a regenerálódás és menekülés útját.
Ez volt az oka annak, hogy egyes antik gnosztikus csoportok azt mondták: "A testi öltözékemben szenvedek, amelybe ők (a pszichológiai egók) hoztak és ebbe a (létezésbe) völgybe hajítottak (az örökkévaló egéből) ".
A GNÓZIS nem olyan doktrína, amely megveti a testet, hanem egy olyan ideológia, amely megérti, hogy az ember a természet, és egy nagy számú, azt irányító törvények fogja, és ebből az okból más gnosztikus csoportok, mint Benares antik gyülekezete, felkiáltanak:
A születés szenvedés (mert elaludt Tudattal születünk), az öregedés szenvedés (szintén az előbb megnevezett okból), a halál szenvedés, azzal egyesülni, amit nem szeretünk, szenvedés, nem birtokolni, amit szeretnénk, szenvedés. A vágy örök követelése az, ami a Lelkek visszatérését okozza, mindezt egy szenvedélyes odaadással kísérve, egy vonzalommal az élethez vagy a testi élvezetekhez, ilyen vagy olyan formában, a lét vagy a megszűnés.
Néha kárhoztatják a gnoszticizmust, pedig az egy olyan misztikus-filozofikus rendszer, amely az emberi fajnak megpróbálja elmagyarázni a szenvedéseinek az okát.
A gnosztikus gondolkodás újra aktuálissá teszi a (Tibetben jól ismert) PSZIHIKAI AGREGÁTUMOK témáját, a földi ember lelki felépítésében, amely elméletet sok századon át fenntartottak más prekeresztény, keresztény és posztkeresztény kultúrák is.
Nem kell megfeledkeznünk SZÉTH VÖRÖS DÉMONJAIRÓL, akik ellen a spirituális egyiptomi ember harcolt; a SÁPADT ARCOKAT és a KÁLIJÁNOKAT, akik a hindu hőst, Ardzsunát kísérték a belső Megszabadulás útján. Ugyanígy meg kell említenünk a 400 DÉLIT, COYOLXAUHQUI vezetésével, akik HUITZILOPOCHTLI (a régi aztékok legfontosabb istensége) megsemmisítésével próbálkoztak. Szintén felidézzük a FILISZTEUSOKAT és GÓLIÁTOT, akik Izrael népét fenyegették, akik a misztikus megváltást áhították.
Még Jézusnak is ki kellett kergetnie a (belső) templomából az otromba kereskedőket (nemkívánatos lelki elemek), akik meg akarták szentségteleníteni az ő isteni belsőjét. Jézus a korbácsot (az akaraté) használva zavarta el őket. Az antik hellének is részt vesznek ebben a szimbolikában, PERSZEUSZ és a borzalmas MEDÚZA közötti harcot mutatva az utókornak, vagy egy másik eset a krétaiaké, akik az élet-halál harcot TÉZEUSZ és a MINOTAURUSZ között jelenítették meg. A perzsa világban ez a teológiai harc AHURMAZDA és AHRIMÁN szemben álló felek között játszódott le.
Mindezen fenti hasonlóságokat a századok folyamán különböző gnosztikus megnyilatkozások tanításai hagyták ránk, és amelyeket különböző klérusbeli érdekek hevesen elítéltek, ezzel is bizonyítva a doktrína mély ismeretének a hiányát. Ez Valentinusz esete is, akit félreértettek, mikor a következőket mondta:
A szívvel pontosan az történik, ami egy szállással, ahol otromba személyek lakoznak... Ezek nem vigyáznak a helyre, ahol vannak, mert nem az övék. Ugyanez történik, mikor nem vigyázunk a szívre (a tiszta érzések helye). Tisztátalan, és a démonok sokaságának (a pszichológiai Én) a szállása marad.
A gnoszticizmus feladata egy valós lelki vagy szellemi hovatartozást adni az emberi teremtménynek; azért mert az végül is, ha a mélységeiben tanulmányozzuk, nem más, mint egy szeszélyes vagy energetikai elemek bokrétája, amelyek folyton egymással harcolnak, és semmilyen tárgyilagossággal nem rendelkeznek.
Az Igazság nevében ünnepélyesen kijelentjük, hogy a Lény az egyetlen Valós Létező, amelynek a kimondhatatlan és rettentően isteni fényében ezek, amiket Énnek, Egónak, magamnak, sajátmagamnak nevezünk, nem mások, mint holmi külső árnyak, sírás és fogcsikorgatás.
Az Én, az Egó, a szubjektív, embertelen, szörnyű tényezők összegzéséből és maradékából jön létre, amelynek kétségkívül van egy kezdete és egy vége.
Hogy elsajátítsuk a LÉNY természetét, azok, akik ezt szeretnénk, az Énnek a megsemmisítésével jár, ez az ezt megelőző munka.
Ebben az őszinte és önkéntes munkában a hívőt a Pneúmája (Szelleme) segíti, mivel a Lélek felépítése egy centripetális erőnek az eredménye (az aspiráns szigorú fegyelme és a tantételek iránti hűsége), és egy centrifugális (a LÉNY feltáró dinamizmusa abban, aki az emberi tapasztalás útján akarja kifejleszteni az ÖNGNÓZIST).
Az eszköz, amely ezt a tapasztalást adja, ezekben a tanulmányokban a «TUDAT». Sajnos ez, annak ellenére, hogy a mélységeiben még őrzi az isten feletti Tudás eredendő kincsét, ezekben a pillanatokban a különféle pszichológiai egységek fogja, amelyeknek a «NEMKÍVÁNATOS LELKI AGREGÁTUMOK» nevet tulajdonítják, ahogyan számos keleti doktrína is nevezi őket.
Az Ént feloldva a Lényeg - Tudat - felébred, megvilágosodik, megszabadul és akkor egyenes következményként avagy korolláriumaként megjelenik az ÖNISMERET, ÖNGNÓZIS.
Nyilvánvalóan, ez a rendkívüli feltárás arra szólít, hogy haljunk meg önmagunkban, hogy a Lény nyilvánuljon meg a belsőnkben.
A LÉNY, mint egy szabad erő, a természetében hordozza a MINDENTUDÁST, és képes a teremtés, a természet és annak a részeinek az irányítására, és így a teljes világegyetemére is; egyúttal ismeri a lét titkos mozgatórugóját és annak a különböző változatait, amelyek a Kozmogenezis és Antropogenezis színpadán megjelentek.
Így hát, a LÉNYT birtokolva, birtokoljuk annak a tulajdonságait is, és ez az, amit sokszor láttunk az olyan igazi mágusoknál, mint Mózes, Jézus, Zoroaszter, Hermész Triszmegisztosz, Kecalkoatl stb.
Ők olyan személyek, akikben, ahányszor csak szükséges volt, egy emberfeletti akarat nyilvánult meg, amely képes elszabadítani a legváratlanabb metafizikai vagy paranormális jelenségeket is.
Vitathatatlan, hogy csakis egy mély «létezni akarás» által szerezhetjük meg ezt a rejtélyes erőt, amely lappangó állapotban létezik a belsőnk legmélyebb rejtekeiben, és amelyet a GNÓZIS VALÓDI LÉNYNEK nevez.
Sajnálatos, hogy egyes, tájékozatlan szerzők, a GNOSZTICIZMUST eretnek és keresztényellenes áramlatokkal azonosították. Ez egy abszurd dolog, figyelembe véve, hogy az Egyház Atyjai elismerik, hogy a Gnózisban találtak a legnagyobb támogatójukra. Emlékezzünk, hogy maga Jézus is kapcsolatban volt az Esszén kaszttal, amelynek a Gnosztikus megnyilatkozásai egyetemesen elismertek. Szent Augusztinuszt, a nagy misztikust, teológiai szempontból, gnosztikusként határozzák meg.
Kétségkívül jó tisztázni, hogy (az idők folyamán) sok szervezet, a GNÓZIS szó árnyékában, olyan doktrínákat mutatott be, amelyek a valóságban nagyon távoliak attól, amit igazán jelent a GNOSZTICIZMUS. Más részről viszont maga Serge Hutin jelenti ki: «A Katarokat és a Templomosokat azzal vádolták, hogy szodómiának hódoltak; ezek a vádak hamisak, ilyen szokásokat más sötét szekták űztek».
A gnosztikusok Istenre és a teremtésre vonatkozó misztikus-filozofikus fogalmai, amelyeket általában erősen vitattak a dogmatikus vallási szervezetek, olyan ontológiai és transzcendentális gyökerekkel rendelkeznek, amelyek egy megfelelőbb módon magyarázzák az isteni természetet.
Erre vonatkozva jó jeleznünk a következőket:
Minden nemzetnek a maga első Istene vagy Istenségei kétneműek; nem is lehetne másként, hiszen azokat a távoli, ősi szüleiknek tekintették, kettős nemiséggel rendelkező ősnek, mint az isteni Lények és szent Istenek, épp úgy, ahogy most teszik a kínaiak.
Tulajdonképpen egy antropomorf Jehova mesterséges szemlélete kizárólagos és független a saját művétől, valahová föl, egy zsarnoki és kegyetlen trónra van helyezve, villámokat és mennydörgést hajigálva ez ellen a szerencsétlen emberi hangyaboly ellen, ez a tudatlanság gyümölcse, egész egyszerűen intellektuális bálványimádás.
Ha valami, amit minden időkben visszautasítottak a gnosztikusok, nem az ismeretlen Isten, az Egy és örökké jelenvaló a Természetben, vagy a Természetbeolvadó, hanem a hithű dogma Istene, a Megtorlás Törvényének bosszúálló félelmetes Istensége (szemet szemért, fogat fogért).
Az "Elojim" (Elohim) szóban egy gondolkodásra felhívó transzcendentális kulcs található.
Egy megdönthetetlen tény, nemcsak ezoterikus értelemben, hanem nyelvészetileg is, hogy az "Elohim" kifejezés egy női megnevezés egy hímnemű többes számú végződéssel.
Az Elohim név, vagy jobban mondva az "Elojim", mivel a héberben a "h" "j"-nek hangzik (szerk.:a spanyol "j" a magyar "h"-nal felel meg), helyes fordítása, betű szerint Istenek és Istennők.
Sok apokrif vallás genezise, amelyeket, néhány sötét érdeknek köszönhetően, soha nem adtak ki, amelyeket itt nem szeretnénk megnevezni, hogy ne botránkoztassuk meg a vak tömegeket, ezzel kezdődnek: «És a női és férfi princípiumok Szelleme az alaktalan felületen terült szét és megtörtént a teremtés».
Ezekkel a következőket szeretnénk kiemelni:
Kétségtelen, hogy egy Istennők nélküli vallás félig ateista.
Ha a lelki életünkben igazán egyensúlyra törekszünk, akkor az Elohim (a régi idők Istenei és Istennői) kultuszának kell áldoznunk, és nem az antropomorf Jehováénak, amelyet Jézus, a Nagy Kabír visszautasított.
Az antropomorf Jehova bálványimádó kultusza, az Elohim helyett, bizonyosan nagy akadály az emberfeletti tudati állapotok elérésében.
A gnosztikus antropológusok, ahelyett, hogy szkeptikusan nevessenek - mint a profán antropológusok - a különféle azték, maja, olmék, tolték, inka, kibkauszi, druida, egyiptomi, hindu, káldi, föníciai, mezopotámiai, perzsa, római, görög, tibeti stb. stb., panteonok Isten és Istennői ábrázolásai előtt, ezen Istenségek lábai elé borulnak, hogy felismerjék bennük a Világegyetem Alkotó Elohimjét. "Aki nevet azon, amit nem ismer, a megbolondulás útján van."
Kétségtelen, hogy az emberi megismerés képességei soha nem léphetnének túl a férfi-női Logosz, a Teremtő Démiurgosz, a Hang Serege (az Ige), egyetemes birodalmán.
JAH-HOVAH, mindannyiunk titkos ATYJA-ANYJA az igazi JEHOVA.
A JOD, mint héber betű, a MEMBRUM VIRILE jelképe (Férfi Princípium). EVE, HEVA (EVA), amint HEBE, a Fiatalság görög Istennője és Héraklész olimposzi menyasszonya, maga a YONI, az isteni Kehely, az Örök Nő.
A felséges Galileai Rabbi, ahelyett, hogy a zsidók antropomorf Jehovájának hódoljon, az isteni Férfi-Nőt (Jah-Hovah) imádja, a belső ATYA-ANYÁT.
A Koponyák Hegyén az áldott keresztre feszített hangos szóval kiáltotta: "Én Atyám, a te kezedbe adom a lelkemet". RAM-IO, ISIS, Kundalini Istenanya elkísérte a Keresztúton.
Összegezve ezt a teológiai megközelítést, azt mondjuk:
A Teremtő Demiurgtól való elfordulás, az ellentmondás, szerencsétlenség az egoizmus felé fordulás, a valódi eredete minden keserűségnek.
Kétségtelen, hogy az önző tudat azonosul Jahvével, amely, Antiókiai Szaturniusz szerint, egy bukott Angyal, a Gonosz Szelleme.