Szándékok és célok
Az AGEAC, mint intézmény, elsősorban nevelő és kulturális intézmény, nincsenek sem politikai, sem vallási szándékai, céljait, tisztán összefoglalva, a következőképpen határozhatjuk meg:
- Egyesíteni az összes emberi lényt, a föld felszínén létezett különféle kultúrák eredetének és a történelem során végbement fejlődésének a tanulmányozásában.
- Egyezmények kötése és eszmecserék folytatása a művészet, kultúra és tudomány terén, más nemzeti vagy nemzetközi kulturális és tudományos szervezetekkel.
- Az Antropológiai tanulmányok, és annak a különböző formáinak a tanulmányozására szolgáló könyvtárak létrehozásának és fejlesztésének támogatása.
- Tanulmányok folytatása az emberiség különböző népeinek a nyelvi, misztikus, néprajzi eredetéről, a történelmi identitásuk megőrzése feletti őrködésért.
- Folyamatos munkálkodás az emberiség javára, intellektuális, morális és lelki szinteken keresve a társadalom virágzását, hogy anyagi, gazdasági és általában emberi tekintetben új utak nyíljanak számára.
- Térben és időben, a világ más antropológiai központjaival harmonikus és baráti kapcsolatot ápolni.
- Periodikusan konferenciák, kongresszusok és találkozók szervezése, nemzeti és nemzetközi antropológiai intézetekkel.
- Kutatni és tanulmányozni az emberi gondolkodás különféle áramlatait, filozófiai, művészi, tudományos és misztikus szinteken, a földgolyó minden helyéről és korából.
- A maguk mélységében és jelentőségében tanulmányozni a kultúrák különféle teológiai és szociális fogalmait, amelyeket az emberi kéz alkotott, a saját ideológiai és metafizikai megnyilvánulásának a részeként.
- Kinyomtatni, létrehozni, és terjeszteni azokat a könyveket, brosúrákat, magazinokat és újságokat, amelyek az antropológiai kultúrát sugározzák.
- Fiókszervezetek létrehozása, úgy a spanyol területeken, mint az egész világon.
- Az antropológiai kutatások minden eredményének terjesztése, az írott sajtó, a rádió és a televízió által.
- Rádiós és televíziós műsorok létrehozása, amelyek a világ népeinek a tájékoztatására, az öntudatuk megmentésére, a képük és értékeik megőrzésére szolgáljanak.
