Levelező tanfolyam
Meghívjuk önöket, hogy, egy Levelező Tanfolyam által, az igazi ezoterizmus földjére lépjenek, amely egy olyan korszakban táplálta az emberiséget, amelyet, metafizikai kifejezésekkel Aranykornak neveznek. Ezen idők népe a bölcsesség számtalan kincsét alkotta meg, amelyek a felsőfokú tudat kereséséhez és megtalálásához kötődtek, amely az emberi faj belső mélységeiben lakozik és amelynek a nevét minden idők filozófiája úgy említi, mint a mély, Igazi Belső Lény.
Jó elmondanunk, hogy létezett egy olyan idő, amikor minden emberi lény ugyanannak az archaikus tudásnak a kútjából ivott, amely a világegyetem minden polgárának megengedte, hogy újra elérje az isteni értékeit, amelyek a belső természetében rejtőznek. Ellenben, ahogyan a Világegyetemben minden egy mechanikusságnak és relativitásnak (a tudomány legkitűnőbb alakjai szerint) van alávetve, a teológiai, filozófiai, művészi és tudományos légkör egy involutív pályára tért, hogy végül egy olyan epilógushoz érjen, amely nemcsak sok szent hely eltűnését, hanem úgyszintén, és ez a legsúlyosabb, az apátia és közöny megjelenését vonta maga után az emberi lényben, a belső igazságok tanulmányozásának irányába, megéri így mondanunk, önmaga tanulmányozására.
Ezt a jelenséget Kali-Yuga (Fekete Kor) néven ismerik, és, a téma legtekintélyesebb szerzői szerint és a legrégebbi szent könyvek szerint, ma ennek a Sötétség Korának a legzordabb idejében vagyunk. Ennek az Árnyak Korának az alaptulajdonsága, az ember elutasítása mindenre, ami mozdíthatatlan és örök, amit az élvezetek szorgalmas keresése követ, amely kifejeződését a legmagasabb szintekre emelték. Nyilván, mikor az ember megfeledkezik magáról, a létének a valós értelméről, az önpusztítás útját járja, mert az önző személyes fejlődés, az etikai, morális, spirituális és filozófiai eszmék elvetését vonja maga után, ami megkülönböztetné a többi állatvilágbeli társától, egyszerű intellektuális vadsággá alacsonyodva, ami könnyedén összetéveszthető az igazi emberrel.
Ma a történelem Hermész filozófiájának a Lenni vagy Nem lenni dilemmája elé állít, és mindegyre kézzelfoghatóbbá válik a zord hierofánsok által mindig fenntartott bölcselet: "Az emberi állapotból Angyalok vagy Démonok lesznek, Sasok vagy Hüllők".
A gondolatok ezen sorába, a legjelentősebb értelmezőkkel együtt ünnepélyesen kijelentjük: "A Gnózis mindig az ember és a társadalom, amelyhez tartozik, válságos és bukott pillanataiban jelenik meg". Ez a bölcselet ma beteljesedett és a nyugtalan olvasó számára a millenáris Gnoszticizmus elveit, Dr. Samael Aun Weor, a Gnosztikus Antropológia atyja és a Nemzetközi Gnosztikus Mozgalom alapítója, a mai ember számára visszaállítva és aktualizálva ajánlja.
Még egyszer, az otthon kényelmében, a Fény kitartó keresőjének megvan a lehetősége, hogy fokozatosan és türelmesen megközelítse az Örök Ismeretek posztulátumait, és, egy kritikai elemzés által, kipróbálja, leckét lecke után, ezen Szent Tudomány érveinek a valódiságát, ezt a Philosophia Perennis et Universalis-t: a minden Idők Gnózisát.
Készítettünk egy oktatási rendszert, amely, egy felsőbb dialektikával, bármely, a metafizika témájával ismerkedőnek, intellektuális bonyodalmak és érthetetlen terminológiától mentes, könnyű belépést enged a Hermetizmus előadótermébe. A tanuló, ezen Tanfolyam által, úgyszintén örvendhet majd minden egyes, ezen Millenáris Gnosztikus Ismeretet alkotó posztulátum megtapasztalása és alátámasztása rendkívüli gyönyörének. Számunkra, és azt hisszük, majd az önök számára is, életbevágóan fontos, hogy ellenőrizhessük bármely tanítás valódiságát, ezért a Gnosztikus Tudomány gyakorlatok és alkalmazások százait egyesíti, hogy a tanuló kiléphessen az elméletek, hipotézisek, feltevések világából, és véglegesen megállapodjon azon világban, amely valódi és igazi.
Úgyszintén jó jeleznünk, hogy ezen tanfolyam által az AGEAC (Antropológia, Kulturális és Tudományos Tanulmányok Gnosztikus Egyesülete) nem követ jövedelemszerző célokat. Ami arra késztet, hogy ezt a Tudás felajánljuk, az a teljes meggyőződés, hogy az ember, és vele együtt az egész emberiség, a jelenben jobban mint valaha, egy zsákutcában van, a saját tudatlanságának az áldozata, magában napról napra mind jobban eltávolodva a saját eredendő Belső Valóságától.
Ha önök meg szeretnének ismerni egy végtelen lehetőségeket kínáló láthatárt, amely a Megérthető Ismeret (az örök Gnózis) által nyílik, akkor meghívjuk önöket ezen Tanfolyamra. Bizonyosak vagyunk benne, hogy az emberiség elődeivel együtt állíthatják majd a Szent kabbala egyik ősi mondását: "Mikor a tudás a szívedig jut, és a Bölcsesség kedves lesz a Lelkednek, kérj, és megadatik".
Néhány előadás
Gnosztikus bölcsesség
Tudni ki ő, honnan jön, és hová tart, mindig is alapvető vágya volt az embernek. Erre az elsődleges igényre válaszol a minden idők hermetikus Bölcsessége: az örök "Gnosis".
Út és élet
Két út nyílik előttünk: az önmegismerés és a minket körülvevő Világegyetem teljes megismerése; és a mindennapok kerékvágásának az "Élete". "Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés."
Az ember pszichikai tanulmánya
Létezik egy belső világ vagy lelki tér, ahol minden gondolatunk, érzésünk és tettünk titkos mozgatórugói találkoznak. Ne keresd kívül azt, ami bent van. Ismerd meg önmagad!
Az emberi gépezet
Keleten évezredek óta ismert egy módszer az élet meghosszabbítására, és a betegségek elkerülésére. Az alapja: az emberi energiák egyensúlya. Részesüljenek önök is ezen tanokból!
A negyedik dimenzió
Einstein, a "relativitás elméletével" bebizonyította, hogy ezzel a három dimenziós világgal párhuzamosan létezik egy energia-világ is. Az olyan jelenségek, mint a "Bermuda Háromszög", egyebek között, megmagyarázhatóak, ha ehhez a doktrínához fordulunk.
A lelki kettőződés
Egyiptom ismerte a módszereket, hogy tudatosan léphessen be ebbe a negyedik dimenzióba, avagy az asztrális világba. A gnosztikus tanulmányok megörökölték ezen kulcsokat, és ma önök is örvendhetnek olyan nagyszerű élményeknek, mint az időutazás.
Az álmok transzcendenciája
Az álmok, a szimbólumaik mélységében, egy transzcendentális értelmet hordoznak az emberi élet számára. Joggal mondta C.G. Jung, hogy nem kell alábecsülnünk a Talmudot, hogy egy meg nem értett álom, olyan mint egy fel nem nyitott levél.
Az álmok tana
Ha az álmok mindenkor befolyásolták a nagy emberek életét, nem gondolják, hogy az önökét is irányíthatják? Tanuljanak meg egy egyszerű technikát, hogy minden onirikus élményükre emlékezzenek, és önmagukban helyesen értelmezzék.
A tudat felébresztése
A belsőnkben alva, létezik egy képesség az élet és halál nagy igazságainak a befogadására és megértésére. Egy olyannyira természetes és egyszerű eljárással ébredjenek rá a nagy valóságra, amelyben élünk.
A benyomások átalakítása
Tanulmányok százai bizonyítják, hogy az ember az őt körülvevő körülmények áldozata: a stressz, az agresszív reklámok, gazdasági válság... Ismerjék meg, hogyan irányítsák a nehéz helyzeteket az életükben.
Az ok és okozat törvénye
Szenvedünk és a legrosszabb mindebből, hogy nem tudjuk miért szenvedünk. Az életben semmi sem véletlen. Amit ma tettünk, azt fogjuk learatni a következő létezésünkben. Bölcsen mondták: "aki szelet vet, vihart arat."
A halál rejtélyei
Paradox módon, az ember életében a saját halála a legnagyobb misztérium. Ismerjék meg a "Bardo Todol" tanításit, és végül fedezzék fel, mi történik a "lélekkel", miután elhagyja a testet.
Visszatérés, reinkarnáció és ismétlődés
Lehet, hogy önök valamikor álmukban egy más nyelvet beszéltek, hogy más korban éltek, és egy másik testük volt. Ne aggódjanak, csupán az elmúlt létezéseik emlékei.
A lelkek transzmigrációja
A régi keleti hagyományok tanúsítják, hogy a lélek, mielőtt az emberi világba érkezne, az állat, növény és állatvilágban evolutív és involutív folyamatokon megy keresztül. Nem hallottak soha a Természet "gnómjairól", "manóiról", vagy "szellemeiről"?
Az elme világa
A ma emberének az elméje egy szegényes, és sok tényező által befolyásolt energia. Csakis ezen elme hogyan és miértjeinek a megismerésével szabadulhatunk meg, és, ezáltal kaphatjuk meg a végtelen lehetőségeit.
A belső elme képességei
Az érzéki elme megtöltötte a világot materializmussal. A középső elme spirituális feltételezésekkel töltötte meg. Sem egyik sem másik nem ismeri tapasztalatból, amit a posztulátumaiban hirdet. Az egyetlen, ami kivihet ezen elméletek közül, egy, a kutatásaiban mély és objektív elme: a belső elme.
Szükség és kapzsiság
A betegségek, válások, botrányok, és a magas társadalmi rendek mindenféle problémái azt bizonyítják, hogy a pénz nem boldogít. Joggal tartja a mondás: "nem az gazdagabb, aki többet birtokol, hanem akinek kevesebbre van szüksége".
Atlantisz mítosza vagy valósága
A jelenlegi civilizációnak az öt kontinensen való kifejlődése előtt létezett egy kultúra, amely abba az óceánba süllyedt, amelyről a nevét kapta, ma el nem ért fejlődési szintet ért el. Platón, Krisztus előtt négy századdal beszélt róla.
A vízöntő új kora
Világunknak a Vízöntő Korának a kozmikus és asztrológiai hatása alá érkezése nagy változások születéséhez vezetett az emberi lélekben, és az emberi lények életében. Ezen hatásokat ismerve, és helyesen használva, létünket egy transzcendentálisabb horizont felé irányíthatjuk.
A meditáció tudománya
Ahogyan a tudós mikroszkópot használ egy baktérium megfigyelésére, úgy használja a gnosztikus a meditációt, nemcsak a legbelsőbb titkok megismerésére, hanem az őt körülvevő világegyetem megismerésére is.
A hang és a csakrák
Minden hermetikus hagyomány megemlíti, hogy mekkora ereje volt mindig is a hangnak. Tudták önök, hogy ezen hangok varázslatos kombinációi az emberi lényben alvó képességeket ébreszthetnek fel?
A kabbala tíz szefirája
A héber genezis az Éden két fájáról beszél: a jó és a rossz tudásának a fája és az élet fája. Ezek rejtik, végül is, Isten minden titkát a belsőnkről. Ismerjenek meg mindent, amit a Kabbala mond nekünk erről.
Az ember eredete
A materialista antropológia, a maga rémisztő ellentmondásaival, nem ad választ az ember eredetének a rejtélyére. Csupán egy ilyen kísérleti tudomány, mint a gnosztikus antropológia, által szolgáltatott információk mondják meg, engedik megtudnunk, hogy valójában honnan is jövünk.
Hogyan tanuljunk meg hallgatni
Még ha sokakat meg is lephet, képesnek lenni beszélni, viszonylag egyszerű, bonyolult viszont képesnek lenni hallgatni. Csak számtalan lelki forrás ismeretével, amelyek a múlt rabságában tartanak, lehetünk képesek hallgatni és valami újat tanulni.
Az én feloldásának a didaktikája
A Hermetikus Iskoláknak mindig volt egy titkos pszichológiai módszerük, egy technika, amelynek a mindennapi életben való alkalmazása megengedi ezen egoikus erők uralását és megsemmisítését, amelyek irányítják a magatartásunkat és megkeserítik az életünket.
Az erők átalalakítása
Az ember által birtokolt legerősebb energia, kétségkívül, a Szexuális Energia. Az általánosan elfogadott fogalmak ellenére nem csupán a nemzésre szolgál. A helyes átalakítása, a bensőnkben, sok haszonnal járhat. Néhányat megemlítünk: a fogamzás természetes ellenőrzése, a fizikai test egészsége stb.
Transzcendentális szexológia
Mikor a szexualitás megrontja az embert, azt tartják, hogy az Infraszexualitás köréhez tartozik. Mikor egy új élet létrehozására használja, normális szexualitásról beszélünk. Mikor regenerálódásra használják, akkor Szupraszexualitássá alakul.
Az egó eredete
Sokan hitték, hogy Ádámot és Évát azért utasították ki az Édenből, mert megettek egy almát. A Szent Szövegek olyan szimbólumokkal íródtak, amelyeket nem lehet betű szerint értelmezni. A genezis egy igazi Kabbala és Alkímia tanulmány. Ezen tanításokkal megismerhetik ennek az eredendő bűnnek a szimbolizmusát és valódi eredetét.
A szoláris ember tanulmányozása
A középkor alkimistái, lefátyolozva, megmutatták a testek létrehozásának a módszerét, ahhoz hasonlatosan, mint, amilyet birtoklunk, amelyekkel azonban a tér felsőbb világait vizsgálhatjuk. Ez volt a nagy titka a "Mutánsoknak".
A négy út
Egyes emberek eltávolodtak az élet megszokott kerékvágásától, hogy valami felsőbbrendűt ismerjenek meg. Egyesek a fakír útját választották, mások a jógi útját, mások a szerzetesét... Csupán kevés bölcs ismerte a "Negyedik Utat", az előző három összegzését.
Az alkímia és a nagy mű
A legjobban őrzött titok, a legértékesebb drágakő, a legtöbbre értékelt kincs kétségkívül az A.Z.F. Nagy Arkánuma. Az alkimisták, ezzel a titokkal, azt mondták, hogy képesek az ólmot arannyá alakítani, és a "Bölcsek Kövét" megszerezni.
A kilenc dantei kör
Minden antik filozófia és hit megegyezik egy Alvilág létezésében. Dante Alighieri pompás részletességgel írja le a földalatti világot. Itt fedezhetjük fel ezen világok valóságát, és a létezésük értelmét.
A runák tanulmánya
A hangok (mantrák) ereje, harmonikusan egyesítve egy tökéletes koncentrációval, és a fizikai test bizonyos testtartásaival, megengedik, hogy a világegyetem energiáit a belső fejlődésünkre fordítsuk.
Tibeti lámakolostorok
A titokzatos Tibetből származik néhány csodálatos gyakorlat, amelyek képesek a szervezetünk beteg vagy sérült szöveteit regenerálni. Ezen tanításokkal az egészségünk javítása nem bonyolult.
A tudat forradalmának a három tényezője
A Nagy Valóság, amelyen minden nyugszik, keblére vezető útnak három tényezője van, amelyek ismerete nélkülözhetetlen az élethez: az alkímiai születés, a pszichológiai halál és az emberiség iránti áldozat.
Gnosztikus regenerálódási iskolák
Ezekben az időkben sok pszeudoezoterikus iskola létezik. Nagyon távol állnak tőlük a Regenerálódási Iskolák, amelyek egyedüliként tanítják a Tudat Forradalmának a három tényezőjét. Ezeknek jutott a nagy megtiszteltetés, hogy olyan embereket adjanak, mint Jézus Krisztus, Mózes, Buddha, Hermész Triszemgisztosz stb.
